2010. május 13., csütörtök

Negyvenedik szín (Babaváró)



Ma is voltunk a Babaváróban, ami egy olyan hely, ahol előadásokat tartanak természetesen a babákról és a szülésről. Többek között a szülésznőnk (Gabi) csinálja. Ma az újszülöttek fizikai szükségleteinek ellátásáról volt szó. Sok jó tanáccsal láttak el minket. Lassan vége az elméleti felkészülésnek és jöhet a gyakorlat :)
Azt vettem észre, hogy bármihez kezd az ember, komoly elvárásoknak kell megfelelni! Kivéve egy dolgot, a gyermekvállalást. Gyereke bárkinek lehet. Az eredményt látjuk a világban...
A múltkori előadáson az egyik kismama, aki pár hét múlva fog szülni, azon értetlenkedett, hogy-hogy a szülés hatással van a babára is. Mondtam neki, hogy mégiscsak ott van "szegény" gyerek is, hiszen ő születik meg. Erre hülyén nézett :(
Hogy mi lesz a gyerekével, hát én nem tudom...

2010. május 10., hétfő

Harminckilencedik szín (pocakrajz)




Tegnap pocakfestést rendeztünk Timivel. Szép virágokat, pillangókat rajzolt a hasamra, Imi pedig lefotózott. Néhány képet láthattok itt. Erik közben néha mocorgott, rugdosott, én pedig csak ültem, és figyeltem, ahogy egyre mintásabb a hasam - igaz, a köldököm alatti területet csak tükörből és később a fotókon láttam én is. :)
Remélem, tetszik Nektek is. Azt tervezzük, csinálunk még egy ilyen akciót, akkor majd jobban megválasztjuk a helyszínt és másféle mintákat próbálunk ki.

2010. május 7., péntek

Harmincnyolcadik szín (utánam a hírözön)


Mostanában elmaradtak a tudósítás-jellegű írásaink, ezért arra gondoltam, most leírom, mik is történnek velünk mostanában. Persze kismama-szűrőn át. :)
A diétát csinálom és szeretem a változatos kajákat továbbra is, de sajnos a labor szerinti vércukorszintem már múlt héten is 7,2 volt, most meg 8. :( Ez nem jó, és bár a kézi mérővel 7 alatt maradtam, jövő kedden diabetológus orvossal is beszélnem kell. Mindenesetre a dietetikus azt mondta, ne aggódjak, mert nagyon szépen csinálom a diétát, és biztosan rendben lesz minden. Hát, ebben reménykedek én is.
De vannak jobb, szebb híreink is. Voltunk a szülésznőnk által szervezett szülésfelkészítő kiscsoportos foglalkozásokon. A legutóbbin a szülésről volt szó, és arról, Imi hogyan segíthet majd közben. Próbálgattuk, hogyan masszírozhatja majd a hátam-derekam - ez nagyon jól esett. :) Persze újból végigvettük a szülés teljes folyamatát, és amikor oda jutottunk, hogy a picikét a pocakomra teszik miután megszületett, megint elérzékenyültem. Nem tudom, mi lesz majd, amikor "élesben" történnek az események, de abban biztos vagyok, hogy könnyek (persze örömkönnyek) nélkül nem ússzuk meg. :) Már nagyon várom...
Elkezdtünk készülni a szülés utáni időszakra is, tegnap voltunk hordozókendő tanfolyamon. Itt - amellett, hogy meghallgattuk, milyen pozitív lelki, szellemi és ortopédiai hatásai vannak a hordozásnak - megtanultunk két kendő-kötési módot, amivel akár az első naptól hordozhatjuk Eriket, és egyet, amivel a várandósság utolsó heteiben a pocakomat tudom "tartani".
Ja, és a kis horgolt takaró is majdnem kész, csak az utóbbi egy-másfél hétben kicsit lusta voltam, így nem nagyon haladtam előre. De nemsokára megmutatom itt is!

2010. május 1., szombat

Harminchatodik szín (2/3)

Ma eldőlt az utolsó mandátum sorsa is, a XIII. kerületben. Az új ellenzék nyerte, egy olyan jelölttel, ami számomra előre jelzi, hogy sok itt még a probléma, ha egy ilyen embert megválasztanak. Hogy miért, hát én nem tudom...
De szívesen megkérdezném a szavazóktól.
A képet a 41-es villamosról csináltam és véletlenszerűen kb a parlament kétharmadánál van a lámpaoszlop, ezért jutott eszembe ez a téma.
Ami a 2/3-ot illeti, hogy mit kezd vele a Fidesz az majd kiderül, én pozitív változásokat várok. Nem csak tőlük, hanem attól is, hogy ennyi ember akart változást. Bízom benne, hogy lassan belátjuk, hogy együtt könnyebb , mint egyedül. Ha ez sikerül akkor van remény a változásra.

Új évtized, új remények, talán csalódások nélkül!

Ja, és majd elfelejtettem: Lehet Más ;), ha akarjuk!

2010. április 23., péntek

Harmincötödik szín ('nem zöldségek')


Mindig is jó evő voltam, és sosem gondoltam, hogy lesz még olyan, hogy kaja miatt sírok. Hát, a kórházban ez is bekövetkezett. Az ellátás volt a legrosszabb odabent, különösen úgy, hogy egészen addig próbáltam nagyon szigorúan betartani a diétámat, és igyekeztem változatosan enni, sok husit és zöldséget, na meg olyan köreteket, amik nem dobják meg hirtelen a cukrom - nehogy Eriknek valami baja legyen. Odabent az első két nap még rendben is volt: kaptam jó kis főzelékeket meg levest. A többi étkezést meg jól kiegészítettem azzal a sonkával és zöldséggel, amit Imi hozott be kiló-számra.
A kiborulásom akkor kezdődött, amikor vasárnap egy egész hegynyi tésztát kaptam ebédre, kb. 2 falatnyi csirkehússal. Aztán délután félbarna kenyeret küldtek uzsonnára teljes kiőrlésű helyett, szóval elkezdtem kételkedni még abban is, hogy az a tészta ebédre durum volt-e (a cukor miatt csak ilyet ehetek). Még szerencse, hogy Anyuék jöttek látogatni, és hoztak jó kis csirkecombot meg salátát. Hétfőn újabb megrázkódtatás ért: az ebédem egy nagy adag főtt krumpli volt, ismét egy fél tenyérnyi párolt hússal. Nem mintha nem ehetnék egyáltalán főtt krumplit, de a dietetikus a lelkemre kötötte, hogy ha azt eszek, egyek mellé sok zöldséget is (pl. spenótot vagy más főzeléket), mert egyébként nagyon megdobja a vércukor szintjét. Na, itt tört el a mécses, már nem bírtam tovább. Lehet, hogy ha nem lennék épp kismama, jobban bírnám az ilyen stresszt, de aznap már nagyon haza akartam jönni, és erre még rájött ez a kaja-mizéria, szóval nagyon elkeseredtem. Még szerencse, hogy másnap már "szabadultam", így most már tudom magamnak tervezni, hogy mit és mennyit egyek. :)
Az egész sztoriban igazából egy dolog szomorít el. Az, hogy azért, mert alig van pénz az egészségügyben, pont a beteg, kórházi ápolásra szoruló emberek azok, akik ilyen silány kosztot kapnak - pedig nekik aztán igazán szükségük lenne arra, hogy egészségesen táplálkozzanak...

2010. április 21., szerda

Harmincnegyedik szín (Hírek)

Egy kis kimaradás után újra itt vagyunk :), csak Zsuzsi pár napig kórházban volt, mint tudjátok vagy ha eddig nem, akkor most elmondom, hogy csütörtökön a magas láza miatt be kellett vinni a Szent Imrébe és néhány napig bent is tartották megfigyelésre, de már minden rendben. Tegnap haza is hoztam! Legalább megnéztük a szülőszobát is, bár jobb lett volna kicsit nyugodtabb körülmények között.
Ami a kórházakat illeti ma én is voltam a dokimnál kontrollon. Tökéletes lett a vérképem, meg is jegyezte, hogy olyan, mint egy egészséges emberé! Mondtam neki, hogy biztos az az oka, hogy egészséges vagyok :) De a kíváncsiságát sajnos nem elégíti ki a labor eredmény, úgyhogy végül beadtam a derekam, szeptemberben az orvostudomány fejlődése érdekében részt veszek egy 'jó kis' tükrözésen :(, nagyon nem akarják elhinni, hogy semmi bajom, de ha az is negatív lesz, akkor talán "revideálja az álláspontját" a doki!

Ami a munkát illeti, végre eldöntöttem, hogy új munkahelyet keresek és elhagyom az ingatlan szakmát! Úgyhogy most megy az álláskeresés, azt hiszem épp itt volt az ideje. Ha bárkinek van valami jó ajánlata ne titkolja el előttem :)

Egy kis választás: Ma is itt kampányolt az MSZP-s jelölt a cba előtt, kék álruhában! Közben az üzlet mögött a csövesek felborították a szelektív fémgyűjtőt, hogy kivegyék belőle a dobozokat. Persze jó nagy szemetet hagyva mindig maguk után. Megragadtam az alkalmat és a 'kedves' jelölttől, aki mellesleg polgármester is, megkérdeztem, hogy ezzel nem kellene-e foglalkozni. Egy flegma választ kaptam, amit itt inkább nem írok le, de személyesen szívesen elmondom.
Ha így gyűjti a szavazatokat máshol is, akkor bizakodhatunk benne, hogy nem tudja megfordítani az első forduló eredményét. Miért gondolta, hogy ez a nagyszerű első fordulós eredmény után nincs szüksége az szavazatomra, hát én nem tudom...
Na nem mintha megfordult volna a fejemben, hogy rá szavazzak. De így legalább első kézből tudom, hogy milyen ember és mennyire érdeklik a kerületben élő emberek problémái.
Szerencsére mások is kezdik észre venni, hogy nagy szükség van a változásra. Vasárnap minden kiderül...