113. szín: Itt a tavasz!

Végre itt a tavasz! Én már nagyon vártam, és Erik is sokkal jobban élvezi a sétákat ilyen szép időben. Mondjuk szegénykémnek az utóbbi napokban eléggé fájt a foga, de azért úgy tűnik, a sétákat így is szereti. Egyébként az 5. foga már kint van (jobb felső kettes), és úgy sejtem, a hatodikkal kínlódik, de az is lehet, hogy több is jön most egyszerre, mert tényleg nagyon nyűgös volt.
A héten "kisöcsém" is meglátogatott minket, és akkor jöttem rá, hogy mióta legutóbb arról írtunk, miket is csinál Erik (most megnéztem, február 22. óta), sok újdonságot is produkál. Mászva már teljesen profin közlekedik, ha kimegyünk a fürdőbe vagy átmegyünk a hálószobába, csak úgy csattog a kis tenyerével utánunk. Ha látótávolságon belül vagyunk, minden alkalmat kihasznál arra, hogy álldogálhasson. Felkapaszkodik a kanapéra, szekrényre, asztalra, székekre, a fürdőkádra, mosógépre, WC-re (!), szóval tényleg mindenre, ami "keze ügyébe kerül". A porszívó még mindig nagy kedvenc, de a fiókok, szekrények is egyre jobban érdeklik. Szekrények közül leginkább a mosogató alatti, ahol a kuka van. Teregetés közben már nem éri be a piros lavórból történő kipakolással: felkapaszkodik a szárítóra és rángatja lefelé a ruhákat, pelusokat, csipeszeket. Most már egészen stabilan ül, két sarka között, és néha az egyik lábát is kinyújtja előre. Nagyon édes, amikor belemerül egy játékába, és lehajtott fejjel ücsörög, úgy játszik vele.
Már megtanulta, hogy van egy-két dolog, amihez nem lehet nyúlni. Ilyenek a DVD lejátszó és a virágok (kíváncsi vagyok, mennyi ideig tartja tiszteletben ezeket a tiltott zónákat). Sőt, ő is szól, ha valamit nem akar: evés közben heves fejcsóválással jelzi, ha nem kér többet a gyümölcsből/ főzelékből. Ilyenkor általában elkezdi szopizni az ujját, ezzel teszi egyértelművé, hogy most akkor jöhet a tejci!
Az idegenektől eléggé meg tud ijedni, mondjuk ez már vagy 1-2 hónapja így van. A héten viszont nagyon meglepett. Egyrészt nem ijedt meg Ábeltől, aki visítva ujjongott, majd nagyon gyorsan mászva megindult felé, amikor meglátta, másrészt Móninak, Ábel anyukájának adott egy puszit. Igen, már puszit is szokott adni. :) Igaz, a szánkat úgy kell elkapni előle, jó nyálas és néha még a fogát is használja, de egyértelműen azt kommunikálja vele, hogy szeret. Nagyon édes! Nekem és Iminek is szokott adni, és most már Móni is kapott egyszer. :)
Végül az evésről annyit tudok mondani, hogy azért nagyrészt még most is anyatejen él. Volt időszak, amikor kicsit el is keseredtem, mert a nagy gonddal elkészített gyümölcsből és főzelékből csak néhány kanálnyi csúszott le, de az utóbbi pár napban egész sokat evett (mármint magához képest sokat).
Hát, ezek vannak. És tavasz van, süt a nap, langyos szél fújdogált ma! :)))))

112. szín: Meghalt Dr. Ranschburg Jenő...

...kommentár helyett nézzétek meg ezt a videót:

111. szín: Boldog Nőnapot!

Imi nőnap alkalmából nagyon kedves meglepetést eszelt ki nekem. Sokáig dolgozott, ezért amikor hazaért, én már Eriket altattam a hálószobában. Mire kijöttem, Imi mindenfelé kis csokiszíveket rejtett el - egy egész doboznyit. Találtam párat a dohányzóasztalon, a konyhaasztalon, a fürdőszobában, a konyhapulton és a hűtőben is. :) Nagy öröm ez egy csokifüggő nőnek!

A fotó már több, mint egy éve készült - az esküvői csokromról.

110. szín: Állás

Újabb dokumentáláshoz érkeztünk: Erik a múlt héten felállt :) és pár napos gyakorlás után ma már rutinszerűen megy neki. Általában az ágyra szokott felkapaszkodni, de ha mi leülünk mellé, akkor a lábunkon is kinyomja magát. Legújabb kedvence a porszívó, ma egész nap arra támaszkodva álldogált, volt néhány hanyatt esés is, de nagyobb baj nem történt :).

109. szín: Erik, a hegymászó

Mostanában nem halmoztunk el Titeket a bejegyzéseinkkel, de azért zajlik az élet házunk táján... amit el akarunk adni, ezért meg is hirdettük.
Erik már majdnem 2 hete mászik, de ezzel nem elégszik meg. Mostanában mindenre felkapaszkodik, leül a sarkára, vagy a két lába közé, néha pedig kirakja oldalra a fenekét, így próbál leülni. Kapaszkodás közben mostanában már néha a térdét is kinyújtja, de azért még nem egyenesedik fel, csak erősíti a lábait. Elkezdték érdekelni a kanapén, asztalokon, szekrényeken levő tárgyak is, és ha közel kerül valamihez üdvrivalgással jelzi, hogy mennyire örül (gondolom nem lesz ez mindig így, később majd biztos hallgat ilyenkor, nehogy idő előtt kivegyük a kezéből az épp megszerzett kincset). Persze a mászásban már nagyon ügyes. Ha egyedül érzi magát, pillanatok alatt oda tud jönni hozzánk, hogy hasra vágódva, vagy a nadrágunkat rángatva jelezze: "Vegyél már fel!" Hétfőn megint babakoncerten voltunk a MÜPÁban, ott is elcsábította a kalandvágya: nekiindult a lépcsőknek, és egy lépcsőfokot sikerült is leküzdenie! Na nem olyan normál magasságút, hanem csak egy kb. 10 centiset, de azért lépcsőfoknak lépcsőfok volt!
Mindeközben én nagyon várom már a tavaszt. Erik akkor alszik a legjobban, ha kimegyünk kicsit a szabadba, de nagyon tud ordítani, amikor felöltöztetem. Ha meg nem megyünk ki és nem alszik eleget, akkor nyűglődik, semmi sem jó neki. Szegénykém, neki is rossz lehet, de én sem szeretem ezt így. Szóval jó lenne már, ha elég lenne csak rádobni valami kis pulcsit meg nacit, felkapni a hátamra, aztán menni!

Erik már a házimunkában is segít nekünk:

mos

és tereget :)

108. szín: Személyi igazolvány

Végre Eriknek lesz saját fényképes igazolványa, így már nem kell mindig vele mennünk, hogy mi igazoljuk :)

...és külföldre is mehetünk vele!

107. szín: Csak a zene...

Erik mai produkciójáról eszembe jutott az LGT egyik száma, amit itt meghallgathattok. Kisfiunk ma akkora érdeklődést mutatott Imi régi kazettái iránt, hogy NÉGYKÉZLÁB INDULT EL a szekrény felé, ahol a Nirvana (meg Aerosmith, Rolling Stones és társai) várta. :) Én annyira megörültem ennek az akciónak, hogy agyoncsókolgattam szegénykét, aminek ugyan örült, de szerintem nem nagyon tudta hova tenni. :)
Egy ideje persze sejtettük, hogy nincs már messze a négykézlábas időszak, mert vagy 2 hete Erik felhúzta magát négykézlábra, az utóbbi napokban pedig már bizonytalan próbálkozásokat is láttunk tőle. Mégis most, hogy láttuk ezeket az első lépéseket (és szerencsére épp mindketten itthon voltunk és láthattuk), akkora örömöt okozott, hogy még most is mosolygok itt a monitor előtt.