Tizenhetedik szín (kicsi ruhák és egyéb babaságok)

Dorka barátnőm és a Ruhafalva jóvoltából megvan pici fiunk első pár ruhája: egy kantáros rövidnaci hozzá illő pólóval, egy napozó és három rövid ujjú body. :) Mindegyik nagyon édes, de egyelőre a pocakomhoz képest még elég nagynak tűnnek, még a bodykkal is be tudom takarni az egész kerekséget. Pedig sokan mondják, hogy nagy a pocakom ahhoz képest, hogy még csak a 24. hétben vagyunk. Én meg ettől kicsit parázok, mert persze minél nagyobb a bébi, annál nehezebben fog majd kijönni. Még az a szerencse, hogy se a védőnő, se a doki egy szóval sem említette, hogy túl nagy lenne a hasam vagy a baba, és azt hiszem, addig, amíg ők nem aggódnak, nekem sincs semmi okom rá.
Pénteken egyébként voltunk Imivel a dokinál, a rendes havi terhesgondozáson. Megnéztük a picikét is ultrahanggal. Mondjuk a vége felé már nem nagyon hagyta magát nézegetni, annyira ficánkolt, hogy a combcsontja hosszát alig tudta lemérni a doki. De végül sikerült. :)
Szombaton Dorkáéknál találkoztunk a "csajokkal", gimis barátnőkkel. Most éppen ketten várunk babát a társaságból, Zsófiék negyedik gyerkőce május vége felé várható. Vicces, ötünknek összesen (a pocaklakókat is beleszámítva) 9, azaz kilenc(!) gyerekünk van, az utóbbi években nem is tudom volt-e olyan időszak, hogy egyikünk sem volt várandós. :D

Tizenhatodik szín ( városnézés )

Vasárnap felmentünk a Várba sétálni, fényképezőgépekkel :) Olyan volt, mintha mi is turisták lennénk. Mindenkinek ajánlom, hogy nézzen szét ott ahol lakik, de úgy, hogy ne legyen semmi dolga csak a városnézés! Jó kis móka :)
Arról mindig beszámolunk egymásnak, hogy milyen volt külföldön. De vajon milyen itthon...

Tizenötödik szín (tavaszváró)

A www.koponyeg.hu időjárás előrejelző oldalon azt olvastam, hogy "A megszólaló pacsirták jelzik a tél végét." Hallott ma valaki pacsirtát? Én sajna nem, de remélem, nemsokára itt a tavasz, és lehet majd jókat sétálni, fejet szellőztetni és nem kell annyira bebugyolálnunk magunkat, ha az utcára megyünk. Most éppen Imit várom, hogy hazaérjen és együtt vacsizhassunk. Addig is jó kis zenéket hallgattam, még a kisfickó odabent is tetszését fejezte ki, heves rugdalózással. Már alig várom a március 3-i Csík Zenekar koncertet...

Tizennegyedik szín (egy kismama hétköznapjai)

Mostanában többen kérdezték tőlem, hogy mit csinálok egész nap, ha egyszer nem dolgozom teljes munkaidőben. Ilyenkor kicsit furán érzem magam, mert igazából olyan sokmindent nem tudok felsorolni válaszként. Rendszeresen vásárolok és főzök, az utóbbi hetekben az esküvőhöz kapcsolódó szervezni-valók, most meg majd a névváltozással kapcsolatos ügyintézések is elég sok időt elvisznek. Aztán persze néha bemegyek a céghez, és - ami azt hiszem, a legfontosabb - sokat pihenek, magammal és a picivel foglalkozom. Ezt az utolsó foglalatosságot szeretem a legjobban. :)

Például ezen a héten kedden este is voltunk Imivel szülésfelkészítő előadáson. A téma most a szoptatás és a gyermekágyas időszak volt, egy nagyon szimpatikus előadóval, aki a szoptatásra helyezte a mondandójában a hangsúlyt. Érdekes, hogy ebben a témában is mennyire különböző "iskolák" vannak a piacon. Például úgy emlékszem, egyik barátnőm, amikor szoptatott, nagyon szigorúan betartotta a csecsemők számára ideális napirendet - ami elvileg azért jó, mert a kicsi a kiszámítható napirend hatására nyugodtabb lesz. És neki működött, a kisfia nagyon nyugodt kisgyerek volt az első időszakban. Itt az előadáson inkább az igény szerinti, kizárólagos szoptatás előnyeit hangsúlyozták, ami nagyon jó hatással van az anya és a gyermek közötti kötődés kialakulására, és ezen keresztül a picike pszichológiai, érzelmi fejlődésére. Nekem azt hiszem, ez szimpatikusabb elv, de gondolom, mindenkinek magának kell eldöntenie, melyik a jobb megoldás neki és a gyermekének.
Szerda reggel aztán elmentem a csoportrelaxációra, ahol megint nagyon szép élményben volt részem. :) Olyan volt, mintha találkoztunk volna a kicsikével. Ezt most Bálint doki tartotta, így kicsit más volt, mint az eddigiek. A doki nagyon aranyos, a végén elénekeltük Palya Bea Szülésdalát is (a klipben is Bálint doki szerepel). Utána beszéltem azzal a szülésznővel, akivel szülni fogok... ééééééés(!) voltam a szülészeten is, láttam egy szülőszobát...

Ma intéztem az új személyit és lakcímkártyát is. Az jutott eszembe, hogy megkérdezlek Titeket, szerintetek hol kell bejelentenem a névváltozásomat? Nekem eddig ezek jutottak eszembe:
- APEH
- OEP
- bank
Hm?

Kiszámoltam azt is, hogy a kis pocaklakó születésének várható napjáig már csak (vagy még?) 125 nap van hátra. :)

Tizenharmadik szín ( tizenharmadika )

Én csak a pár szót írnék az esküvőről, aztán megint Örkény Istvánt kérem segítségül, hogy elmondjam azt, amit most kezdek megtapasztalni közvetlen közelről.
Ami az esküvőt illeti az volt a jó, hogy minden olyan természetesen zajlott. Egyáltalán nem izgultam a megelőző napokban sem és magán az esküvőn sem, egyetlen pillanat volt csak, amit talán ti is észrevettetek, - már aki ott volt :) - amikor kimondtam az igent kicsit elcsuklott a hangom, nem mintha nem tudtam volna mit akarok mondani, csak valahogy mégis abban a pillanatban kicsit izgultam, nem tudom miért.
Amikor elhúzták az ajtót, az anyakönyvvezető kicsit ilyesztő volt, annyi színben "pompázott", de hát kit érdekel az anyakönyvvezető, végül is nem őt kellett elvenni, szerencsére :)
Szóval minden nagyon jó volt, pont ilyenre gondoltunk, mindenkinek köszönjük, hogy "jelenlétével növelte az est fényét", jövőre folyt. köv. ...

És akkor Örkény (ma hallottam):

”Az Üllői úton történt korán reggel, a villamos hátsó peronján, ott, ahol jól esik kinézni az ablakon, és lesni, miképp fut ki lábunk alól az utca, s hogyan siklanak elő a kerekek alól a sínek. Száma sincs utas fér el azon a peronon, már nem kap levegőt az ember, s még felszáll két katona, a következő megállónál egy kövér néni kövér lábakon, kövér cvekkerrel, s a rá következőn négy iskoláslány. Ekkortól fogva egy darabig nincs változás a létszámban, a villamos úgy döcög át a városon, túlcsordulva a két oldalán, mint egy szénásszekér, aztán kezdenek lefelé szállni az utasok.

Az Üllői út vége táján nincs is más a peronon, mint a lányok iskolatáskáikkal a hónuk alatt, egy katona meg egy kifutófiú, aki tíz egyforma színű és egyforma szabású női kartonruhát visz a vállára borítva, és az anya, kézen fogva a kisfiával. Magas termetű szép szál asszony az anya, barna hajú, barna szemű, komoly, megfontolt természet. Azt, hogy komoly és megfontolt, a nézéséből lehet kitalálni, abból, ahogy maga elé tekint, elmélázva, mintha a villamos piszkos fapadlóján egy gondból és örömből szőtt szőnyeg lenne kiterítve, s ő annak cikornyáit vizsgálná szoros figyelemmel. Aktatáskát szorít a derekához, ő is munkába megy. A fiúcska kis táskát lóbál a kezében, nyolcéves forma surbankó legényke ő, termete a magasba igyekszik, hogy megközelítse az anyját. Haja vizes, még viseli a kefe barázdáit, csinos a ruhája, vasalt az úttörőnyakkendője, s frissen pucolt az a bakancsocska a lábán, mely két számmal nagyobb ugyan a kelleténél, de amelyet mégis hamarabb fog utol érni növéssel, mintsem hogy a talp leválnék a felsőrésztől. Tűhegyes turcsi orrán még ott virít a két pár halványuló nyári szeplő, amitől minden gyerek arca, nem tudom, miféle eszmekapcsolás révén, valamiféle életrevalóságról és ármányosságról tesz tanúbizonyságot. Szeme barna, mint az anyjáé.

A most következő megállónál a kisfiú leszállt, ez úgy történt, hogy az anyja megállt a legfelső lépcsőfoknál, és megsimogatta a kisfiú tejszín fehérségű arcocskáját, a gyerek lelépett a lépcsőn, megállt a járdaszigeten, és fölnézett az anyjára, az meg vissza rá, s a jobb kezével kétszer alig észrevehetően intve, azt mondta gyöngéden, csendesen: Lacika, szervusz. Szerbusz anyu - mondta a kisfiú. Az anyu kihajolt a villamosból, végigtekintett az Üllői úton mind a két irányba, és azt mondta: most átmehetsz Lacika. A villamos csengetett, és elindult, a kisfiú pedig állva maradt a járdaszigeten, a megálló távolodott, a lábunk alól fényesen futottak elő a sínek, s Lacika állt és várt, és egyre kisebb lett, ahogy nőtt közöttünk a távolság.

Anya csak nézett utána a villamos ablakából, épp átellenben feküdt az iskola, nem látszott sehol semmiféle jármű, de a kisfiú mégsem mozdult a helyéről, állt, és nézett a villamos után. Anyu aggódva támaszkodott neki az ablak üvegének, miért nem megy át az a gyerek? - töprengett magában. De ebben a pillanatban egy füstokádó motorbicikli fordult be a szemközti kis utcából az iskola mellől, a motorbiciklit mi nem láthattuk jönni, de a kisfiú igen, ezért állt és várt.

Egyre gyorsabban robogott a villamos, a motorbicikli már régen eltűnt, de a kisfiú még mindig nem mozdult a helyről, ahol búcsút vett az anyjától, de ahogy nőtt a távolság, egyre kisebbedett az a pöttömnyi figura, most már egészen kicsire zsugorodott, és látni sem lehetett olyan tisztán, mint az előbb. Nemcsak a távolság nőtt köztünk percről percre, de egyre több jármű hajtott be a képbe, szekerek, teherautó mobilok, szembe jövő villamosok és az úttesten átkelő járókelők mind közénk furakodtak, anyu és Lacika közé, de hát miért nem indul az a gyerek, csak áll és áll, mintha megbabonázták volna. Ekkor azonban megint kihajtott egy jármű a keresztutcából, egy rohanó jármű, melyet mi nem láthattunk közeledni, csak ő.

Harmadszor is megállt a villamos, leszállt a kifutógyerek, s mi csilingelve folytattuk utunkat, néztem én is erősbödő kíváncsisággal, ott-e még a gyerek, de már nem láttam. Anyu még látta, anyu a hideg üvegnek döntötte homlokát, és nézte Lacikát állhatatosan, nézte, s én még nem láttam soha ilyen nézést, nemcsak a szemével nézte, hanem homlokával és orrával, bőrének minden pórusával, és a bőr alatt feszülő idegekkel. Egy nagy szemmé vált ez az asszony, kiszállt önmagából, suhant végig az úttesten a fiához, s csak nézte, nézte, bepólyálta szeme barna bársonyába, körülvértezte szeretete vaspáncéljával, úgy nézte, nézte, nézte azt a gyereket.

Így csak ők tudnak nézni, az anyák, szeretetük átlát a hegyeken, hétmérföldes csizmával lépked a szeretetük, s egy léghajót elkormányoznak e szeretet erejével, ha rajta utazik a fiuk. Már a negyedik megállóhoz közeledtünk, már el is fordultunk az Üllői útról, s azt a járdaszigetet régen leradírozta a távolság, és még el is takarta a kanyarulat, de ekkor az anya lassan fölemelte fejét, két barna szemöldöke fölszaladt a homloka közepére, két ajka elnyílt egymástól, s köztük előbukkant a nyelve hegye, Lacika lelépett a járdaszigetről. Mosolygós szemmel kísérte nyomon, ebből rögtön tudtam, hogy a gyereket nem fenyegeti veszély, semmiféle jármű nincs a látóközelben, tudtam, hogy Lacika nyugodtan megy át az úton, s tudtam, mert írva állt anyu homlokán, hogy szerencsésen átért a túlsó partra. Egy pillanat múlva fölrezzent az asszony, és hátat fordított az ablaknak.

Tizenkettedik szín (igen)

Feleség - és ezzel együtt meny és most már háromszoros sógornő - lett belőlem. :) Tegnap délután fél 4-kor a Ferencvárosi (!) Önkormányzat anyakönyvvezetője kérdésére igennel válaszoltunk mindketten. :) Én nagyon izgultam, reggel majdnem el is ájultam, nem gondoltam volna, hogy ennyire ideges leszek. A ceremóniából sem emlékszem sok konkrétumra, inkább csak arra, hogy végig hallottam a szívverésem. Szóval így utólag örülök, hogy nem most szerveztük meg a nagy lagzis-mulatós esküvőt, hanem csak szűk családi körben voltunk - a picinek odabent szerintem így is elég megterhelő volt az én izgulásom. A hivatal után egy közeli étterembe vettük az irányt, itt már sikerült ellazulnom, megnyugodnom. Jó volt együtt lenni a két családdal.
Az jutott ma eszembe, hogy korábban úgy gondoltam, az esküvő után egy kapcsolat valahogy biztonságosabb, nyugodtabb lesz. Aztán rájöttem, hogy Imivel eddig is biztonságban éreztem magam. És ez jó. :)

A rajzot, amit itt láthattok, Lilla, kicsi unokahúgom rajzolta nekünk az esküvőnkre. Lilla bátyja, Bálint pillangót hajtogatott, én nagyon meghatódtam ezektől az ajándékoktól. Remélem, Nektek is tetszik a rajz (Imit és engem, apukámat és persze Lillát ábrázolja)!

Tizenegyedik szín ( családfa )

Bejelentem Nektek, hogy bővül a családfa. Nekem lesz egy feleségem és lesz egy fiunk is, akiről már tudtok.
Szóval a hír az, hogy összeházasodunk, ma!
Ha felmerül bennetek jogosan a kérdés, hogy miért nem hívtunk meg, hát azért mert most csak egy polgári esküvőnk lesz, és csak a legközelebbi családtagjaink vannak meghívva.
De ami késik nem múlik! Jövő nyáron tervezünk egy lagzit is, ahova természetesen Ti is hivatalosak lesztek.
Most csak ennnyi megyek én is aludni nehogy holnap elszundítsak :)
Link: ez jutott eszembe!

Beszámoló rövidesen...