Elliot Aronson könyve jutott eszembe, amikor címet kerestem ennek a bejegyzésnek. Még egyetemen, Titkos Csaba óráin volt ez kötelező olvasmány, és ugyan akkor nagyon tetszett, ma már nem emlékszem belőle szinte semmire. Lehet, hogy újra kellene olvasnom, itt lapul valamelyik fiókban - vagy dobozban.
Hogy miért jutott ez eszembe a mai témámról? Azért mert arról akartam mesélni Nektek, hogy Erik elkezdett érdeklődni hasonló korú társai iránt. Nagyon kedvesen közelít, általában lányokat szemel ki magának és megpróbálja megfogni a kezüket vagy megölelni őket, esetleg a homlokát odadugni a kislány fejéhez ("ducc-olni"), de volt már olyan is, hogy puszival próbálkozott. Kísérleteit egyelőre általában visszautasítják a kiszemeltek, de azt hiszem, van még ideje, hogy tökéletesítse a technikát. Mondjuk ma egy 4-5 éves kislány őt szemelte ki magának "babának", és a hóna alatt megragadva cipelte ide-oda, meg amikor Erik leült a földre játszani, hátulról átölelte. Erik meg a fejét a kislány arcához dörgölte, sőt, azt hiszem, még egy puszit is nyomott az arcára. :)
Mint Imi már írta, hétvégén Betti és Zoli esküvőjén voltunk, Szegeden. Betti nagyon szép volt, a lagzi pedig igazán jó hangulatú, nekem nagyon jól esett, hogy Betti családja, akikkel egy szálláshelyen voltunk, olyan nagy szeretettel fogadott minket, Betti gimnáziumi barátnőit (és persze a családjainkat). Erikre pedig büszke voltam: édesanyja nyomdokaiba lépve ő volt az első a táncparketten!
Ahogy Erik napról napra nő, észre kell vennünk, hogy bármit csinálunk vagy mondunk, azt ő példának tekinti és követi. A felelősség alól nem bújhatunk ki, gyermekünk jövője nagyrészt attól függ, hogy mit lát itthon.
Ezt a képet még a Nemzeti Vágtán csináltam, múlt hét vasárnap. (Ha valaki esetleg nem tudná Zsuzsinak Barna a családi neve.) Ahogy megláttam a képet, egyből beugrott ez a kis szóvicc :), na nem mintha én nem lennék ilyen fehér. De legalább nem kérdezik meg, hogy kire ütött ez a gyerek :).
A 4. Nemzetközi Babahordozó Hét rendezvényeit szervezzük a lányokkal. Nincs könnyű dolgunk, mert úgy tűnik, ebben a gazdasági helyzetben az ilyen, non-profit célok hátrébb kerülnek a rangsorban. Azok a cégek, akiktől a támogatást, a működésünkhöz szükséges forrásokat várhatjuk, mind nehéz helyzetben vannak. Nekik is fontos a hordozás ügye, de ők azért mégiscsak profitorientált szervezetek.
Elliot Aronson könyve jutott eszembe, amikor címet kerestem ennek a bejegyzésnek. Még egyetemen, Titkos Csaba óráin volt ez kötelező olvasmány, és ugyan akkor nagyon tetszett, ma már nem emlékszem belőle szinte semmire. Lehet, hogy újra kellene olvasnom, itt lapul valamelyik fiókban - vagy dobozban.
