278. szín: Felfüggesztve

Az a péntek, ami után az oviról tudósítani akartam, már két hete elmúlt. De jobb későn, mint soha, nem igaz? Szóval mivel az oviban nagyon ragaszkodtak ahhoz, hogy Erik már csak egyedül mehet oda, megbeszéltük, hogy inkább otthon marad még velünk jövő szeptemberig. Sokatokkal sok mindenről beszéltem ezzel kapcsolatban az utóbbi időben, de azért összefoglalásként gondoltam leírom a mostani beszoktatással kapcsolatos tapasztalataimat.
Szóval október 14-én kezdtük, első nap Imi, aztán én és Csabi voltunk vele. Ekkor még egész délelőttöket töltöttünk bent. Már a harmadik napon javasolta az óvónő, hogy hagyjam ott Eriket egy órára. Én meg - ahelyett hogy a megérzéseimre hallgattam volna - engedtem a kérésnek. Erik utólag ebből az egy órából semmire nem emlékezett, csak azt tudta elmesélni, hogy sírt, amiért otthagytam. Nem sírt egyébként végig (az óvónők elmondása szerint), mégis ez az érzés annyira erős volt benne, hogy semmi mást nem mesélt, hiába kérdezgetem. Csütörtökön Imi Bp-en volt, így autó híján nem mentünk, pénteken voltunk megint fél napot. Ezekben az első napokban Eriken nagyon látszott, hogy megviselte ez az egy óra. Otthon sem lehetett egyedül hagyni a szobában, hétvégén pedig, amikor nagyszülőknél töltött egy fél napot, utánunk sírt. Korábban még nem történt ilyen.
Az október 23-ás héten csak két napot voltunk oviban, mert lebetegedtünk mindhárman. Utána egy hét őszi szünet, majd két héten keresztül még heti 3-4-szer voltunk "játszóterezni". Én kb. ennek a két hétnek a végére éreztem azt, hogy talán eljutottunk újra a kiinduló állapothoz, ami Erik kiegyensúlyozottságát, nyitottságát, ovi iránti kíváncsiságát illeti. És ekkor kellett dönteni arról, hogy vagy otthagyjuk megint egyedül, vagy halasztjuk szeptemberre az ovikezdést. Ami az óvónővel (és egyben óvodavezetővel) történt beszélgetést illeti, sajnos azt éreztem, hogy egyáltalán nem veszi az adásomat, és még csak el sem gondolkozott azokon az érveken, javaslatokon, amiket mondtam, így nem is láttam értelmét annak, hogy tovább erőltessem a beszoktatást.
Azóta egyébként egész jól alakulnak a napjaink, kialakult egy jó kis napirendünk és talán én is türelmesebb vagyok Erikkel a beszoktatás során átélt nehézségek hatására. Erik imád a konyhapulton ücsörögni, amíg Csabi alszik, én meg mosogatok vagy főzök. Lassan meg is tanul zabkását készíteni, és úgy látom, ezzel (nem a zabkásával, hanem a közös főzéssel) kicsit talán sikerül a válogatósságát is "kezelni". A miért-korszak, még javában dúl, mostanában minden kérdést miérttel kezd és azzal is zárja, a nyomatékosság kedvéért. Az utóbbi időszak kedvencei: "Miért csak két kezünk van, miért?" Miért nincs a fenekükön is egy szemünk, miért?" "Miért csak a Jóisten tudja, miért?" :)))))

Szegény Csabi mindig a beszámoló végére marad. Pedig ő is kiharcolja ám magának a figyelmet! Mindent megrágcsál-kihúz-ráncigál-nyomogat, amit elér, és mivel most már egész magabiztosan ácsorog fél kézzel támaszkodva, egyre több mindent el is ér. Elkezdett dumálgatni is, néha órákon keresztül csak azt halljuk, hogy bbbabbbabbabbabababababaaaaaa! Enni is nagyon szeret. Mindent meg akar kóstolni, amit mi is eszünk, és nagyon jóízűen eszegeti azokat a kajákat, amiket neki készítek. Legjobban persze azt szereti, ha ott ülhet és majszolgathat ő is, amikor mi eszünk. Szerencsére nem zavarja, ha valami nem pépes, hanem darabosabb, úgyhogy nem is igyekszem teljesen egynemű dolgokat adni neki - hadd érezze csak minden ételnek külön is az anyagát, ízét.

277. szín: Fejlemények

Zajlik az élet, leginkább ovi-fronton. :) Legutóbb nem írtunk róla, de az óvónénik türelmetlenségén felbuzdulva megkerestük a hozzánk legközelebb eső, veszprémi Waldorf ovit, és meg is látogattuk. Nem tudom, ki mennyire ismeri a Waldorf ovikat, de ide a gyerekek nem 3, hanem 4 éves koruk betöltése után kezdenek járni, a hároméveseknek pedig baba-mama csoportokat szervezek, ahol a gyereknek és a szülőknek is lehetőségük nyílik megismerkedni az ovi működésével, szokásaival. Két ilyen foglalkozáson voltunk eddig, idén még egy lesz. Amit eddig tapasztaltunk, az az, hogy egész más (egészségesebb) ételeket kapnak itt a gyerekek, hogy az óvónénik inkább dalokkal, rítusokkal irányítanak, mint szavakkal, hogy a játékok természetes anyagból vannak és a csoportszoba is kicsit otthonosabb, még teakonyha is van bent. Első alkalommal az óvónénik is nagyon kedvesek voltak, másodszorra viszont kicsit szigorúnak kellett lenniük, mert túl sok érdeklődő volt. Így annak érdekében, hogy a 3 évesek tényleg "megtapasztalhassák" az ovit, azokat a gyerekeket, akik kisebbek vagy nagyobbak voltak a "célcsoportnál", kiküldték (természetesen szülővel együtt). Míg Csabival a folyosón várakoztunk (Imi és én felváltva), Vekerdy Tamás egy cikkét olvasgattuk a faliújságon. Talán ez a gondolat jó lehet kedvcsinálónak:

"A fizetős fejlesztők mindig találnak a gyereken fejleszteni valót. De hát senki sem tökéletes mindenben. Miért nem elégedettek a szülők a gyerekeikkel? Miért nem bízunk bennük?

Testileg és lelkileg rendben levő gyereknek nem fejlesztés kell, hanem a fejlődéshez szükséges jó körülmények és az érzelmi biztonság biztosítása. A többi üzlet, mely a szorongó szülők szorongására épít."

Közben az antalfai oviban is történt egy s más. Kedden este (4-től kb. 6-7-ig) Márton napi, lampionos felvonulás volt. Hétfőn mindenki elkészítette a lámpását, és az ovisok, mint manócskák vonultak Szentantalfa, Óbudavár, Szentjakabfa és Balatoncsicsó utcáin. Mindenhol kis harapnivalóval is vártak minket, a nagycsoportosok pedig a felvonulás végén műsort adtak elő. Erik jól érezte magát, lóbálta a kis lámpást, vagy kardozott vele, sétálgatott lelkesen a menettel.
További ovis karrierjét illetően viszont sajnos nem éppen a mi elképzeléseinknek megfelelően haladunk. Az óvónőktől gyakorlatilag ultimátumot kaptunk, hogy ha szeretnénk, hogy Erik ovis legyen idén, akkor jövő héten már csak egyedül lehetne otthagynunk. Ha nem, akkor találkozzunk inkább jövő szeptemberben. Én gondolkodási időt kértem, de most nagyon úgy érzem, Erik még nem készült fel erre. A fenti idézethez kicsit visszakanyarodva: nem hiszem, hogy a fejlődéséhez szükséges érzelmi biztonságot meg tudják adni neki ilyen rövid, felületes ismeretség után. Az óvónők azt mondják, ugyanúgy sírna, ha még két hétig "játszóház-szerűen" járunk hozzájuk együtt, de én erről nem vagyok meggyőződve, és őszintén szólva már kételkedem abban is, hogy nekik van-e arról tapasztalatuk, mi történik, ha valakit hagynak akár 3-4-6 hétig "beszokni". Pénteken beszéljük majd meg, mi legyen, utána tudósítok...

Hogy Csabiról is halljatok, azért leírom, hogy EZER ÖRDÖG ÉS PAKOL! Rosszcsontkodik, már gond nélkül oldalazgat a bútorokba kapaszkodva, és ha valamivel játszani akar, akkor attól sem riad vissza, hogy Erikkel pöröljön érte!

276. szín: Őszi folytatás

Megint kicsit lusták voltunk itt a blogon, sok történésből hagytunk ki most Benneteket. Először is Erik ovis tapasztalatairól szeretnénk beszámolni. Az első két nap jó volt, bár a sok gyerek a kis szobában úgy tűnt, Eriknek túl sok zajjal jár. De azért látszott, hogy érdekli a többi gyerek, a játékok, és már kicsit "rosszalkodott" is néha. Aztán sajnos az óvónők türelmetlenek voltak, én pedig nem voltam elég határozott, hogy lassítsak a tempón. Szóval szerdán már azt kérték, hagyjam ott egy órára Eriket, amit meg is tettem (azzal az ígérettel, hogy ha nagy gáz lesz, hívnak telefonon). Nem tudom, nekik mi a nagy gáz fogalma, de Erik elmondása alapján végigsírta azt az időt, amíg nem voltam ott. Lehet, hogy nem sírt szó szerint, de abban biztos vagyok, hogy végig azon kesergett, miért hagytam ott. Azóta újra sokkal jobban ragaszkodik hozzánk, megijedt attól, hogy el kell szakadnia tőlünk. Most úgy döntöttünk, visszaveszünk a tempón az oviba szoktatással. Múlt héten szünet volt, ezen a héten pedig csak arra az időre visszük be Eriket, amikor kimegyünk az udvarra játszani. Aztán majd meglátjuk...
Az oviban azért sikerült összeszedni egy vírusos köhögős-torokfájós-náthás betegséget is. Még a szünet előtt kezdődött Eriknél, aztán én is beszálltam Csabival, végül Imit döntötte le a lábáról. Most már mindenki (majdnem egészen) jól van, egy kis köhögéssel küzdünk már csak.
Az oviszünetben az első szállóvendégünk is, Móni és Ábel látogatott meg minket. A betegség ellenére azért szerencsére elég jól voltunk ahhoz, hogy sétálgassunk kicsit. Jó volt, Erik és Ábel pedig egész jól kijöttek egymással. A második nap vége felé még egy komoly beszélgetést is elcsíptünk közöttük. :)
Utolsó hírünk pedig az elmúlt két hétről: sikerült eladnunk a lakást! A szerződés tegnap írtuk alá, még a héten át is utalják a vételárat, csütörtökön lesz a birtokba adás.

Végül pedig egy kérdés, amit Erik mostanában néha megkérdez tőlünk: Kiből születtek az emberek akkor, amikor még nem volt senki sem? Tudja valaki a tuti választ?