Mindig is jó evő voltam, és sosem gondoltam, hogy lesz még olyan, hogy kaja miatt sírok. Hát, a kórházban ez is bekövetkezett. Az ellátás volt a legrosszabb odabent, különösen úgy, hogy egészen addig próbáltam nagyon szigorúan betartani a diétámat, és igyekeztem változatosan enni, sok husit és zöldséget, na meg olyan köreteket, amik nem dobják meg hirtelen a cukrom - nehogy Eriknek valami baja legyen. Odabent az első két nap még rendben is volt: kaptam jó kis főzelékeket meg levest. A többi étkezést meg jól kiegészítettem azzal a sonkával és zöldséggel, amit Imi hozott be kiló-számra.
A kiborulásom akkor kezdődött, amikor vasárnap egy egész hegynyi tésztát kaptam ebédre, kb. 2 falatnyi csirkehússal. Aztán délután félbarna kenyeret küldtek uzsonnára teljes kiőrlésű helyett, szóval elkezdtem kételkedni még abban is, hogy az a tészta ebédre durum volt-e (a cukor miatt csak ilyet ehetek). Még szerencse, hogy Anyuék jöttek látogatni, és hoztak jó kis csirkecombot meg salátát. Hétfőn újabb megrázkódtatás ért: az ebédem egy nagy adag főtt krumpli volt, ismét egy fél tenyérnyi párolt hússal. Nem mintha nem ehetnék egyáltalán főtt krumplit, de a dietetikus a lelkemre kötötte, hogy ha azt eszek, egyek mellé sok zöldséget is (pl. spenótot vagy más főzeléket), mert egyébként nagyon megdobja a vércukor szintjét. Na, itt tört el a mécses, már nem bírtam tovább. Lehet, hogy ha nem lennék épp kismama, jobban bírnám az ilyen stresszt, de aznap már nagyon haza akartam jönni, és erre még rájött ez a kaja-mizéria, szóval nagyon elkeseredtem. Még szerencse, hogy másnap már "szabadultam", így most már tudom magamnak tervezni, hogy mit és mennyit egyek. :)
Az egész sztoriban igazából egy dolog szomorít el. Az, hogy azért, mert alig van pénz az egészségügyben, pont a beteg, kórházi ápolásra szoruló emberek azok, akik ilyen silány kosztot kapnak - pedig nekik aztán igazán szükségük lenne arra, hogy egészségesen táplálkozzanak...
