Délután második szülinapjának előrehozott megünneplését viszont megtartottuk, bár futóbiciklije még nem érkezett meg. Azért így is kapott ezt-azt a családtól, Zsuzsi pedig ezt a szép Tűzoltó autó tortát készítette neki szombat éjszaka.
2012. június 12., kedd
204. szín: Ünnep
Délután második szülinapjának előrehozott megünneplését viszont megtartottuk, bár futóbiciklije még nem érkezett meg. Azért így is kapott ezt-azt a családtól, Zsuzsi pedig ezt a szép Tűzoltó autó tortát készítette neki szombat éjszaka.
2012. június 3., vasárnap
203. szín: Éjszakai szoptatás
Mint tudjátok, Erik velünk egy ágyban alszik, így az éjszakai szoptatással nem voltak különösebb nehézségeink. Csak odafordult hozzám és kiszolgálta magát, ilyenkor általában egyikünk sem ébredt fel, végig tudtuk aludni az éjszakát. Mostanában kezdtem én kicsit azt érezni, hogy nehezemre esik ez az egész, illetve mivel kistesót is szeretnénk, logikusan az éjszakai szoptatás elhagyása volt az első lépés ahhoz, hogy termékenységem visszatérjen. Így aztán valamikor március elején megbeszéltük a fiatalemberrel, hogy a ciciknek most már pihenniük kell éjszaka, és jó lenne, ha ő is aludna. Kb. egy hónapig minden rendben is volt, Erik szépen átaludta az éjszakákat. Egy idő után azonban a hajnali ébredések egyre korábbra kerültek, és nem volt hajlandó visszaaludni addig, míg a "napocska fel nem kel" (a cicikkel együtt :) ). Mint azt a szoptatási tanácsadó ismerősünktől megtudtuk, teljesen normális jelenség ez a visszaesés. Ő azt javasolta, hagyjuk az egészet egy-két hónapig, aztán próbálkozzunk újra.Így is tettünk. Sajnos nem sokkal azután, hogy újra próbálkoztunk, Erik lebetegedett (velem együtt), így akkor nem volt szívünk keménykedni vele az éjszakai szopizás miatt. Most, egy hete kezdtünk neki a dolognak harmadszor, és egyelőre úgy tűnik, most adja be Erik legnehezebben a derekát. Egyelőre nem volt egy átaludt éjszakánk sem, bár talán napról napra könnyebb a visszaaltatás. Szorítsatok nekünk, hogy most siker koronázza az erőfeszítésinket!
Június 10-én, vasárnap 10 órától, a Gellért-hegyen lesz az idei Hordozásünnep, gyertek Ti is!!!
2012. május 29., kedd
202. szín: Koncert ajánló
2012. május 23., szerda
2012. május 20., vasárnap
200. szín: Az első meccs
Csak az utolsó fél órára mentünk ki, egy egész meccs még Eriknek sok lett volna, meg én se értem rá. De ezt a 30 percet nagyon élvezte. A családi szektorban kezdtünk (az egyik kapu mögött) és végül a B közép mellett végeztünk (a másik mögött) :), és nem én akartam átmenni, Eriknek tetszett meg, hogy ott tapsolnak és énekelnek. És kitartóan mondogatta, hogy "oda-oda". Ő is tapsolt, ugrált és kiabált :).
Hát így töltöttük a szombat délutánt kettesben, amíg Zsuzsi vásárolgatott.
2012. május 17., csütörtök
2012. május 12., szombat
198. szín: Utazás
De már mindenki kezd meggyógyulni, épp ideje, mert holnap utazunk Hollókőre! Ott végre lesz időm fotózni. Eriknek is van "saját" gépe, az egyik régi gépembe vettünk elemet és azzal szokott játszani, maga a kép rögzítése még nem annyira érdekli, inkább csak az élőképet szokta nézegetni a monitoron. Ami nem meglepő, ő még nem nagyon foglalkozik se a múlttal se a jövővel, csak a jelen a fontos. Ezzel néha kicsit ki is borít minket, de azért bírjuk a strapát :).
Már néha egyszerűbb mondatokat is alkot! Imád biciklizni az új ülésében, bár most a betegsége miatt nem sokat tudott. A Kiscsillag cd-ről még nem mondott le, de Thomas után van egy új kedvenc meséje: Wilson és az Elefánt, Wilson szintén egy mozdony :)!
Hollókő után jelentkezünk. Szép napot Nektek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)