2013. július 18., csütörtök

260. szín: Képek a múlt hétről

Cuki-mukik

Anya, mennék én is homokozni!

Paraszt-gyerek :)

Mindent megrágok!

 Kacagó

Nem adom, beeeee!

Mint láthatjátok, vidáman telt a múlt hetünk. Révfülöpön voltunk, strandoltunk, házakat néztünk és közben sokat autóztunk is (az utolsó képen Csabi az autó csomagtartójában fekszik, pelusozás céljából). Eriket agyoncsipkedték a szúnyogok, beleszeretett a ketchupos lángosba (pfúúúj), úszógumival egyedül úszott, kapálózott a Balcsiban és Iminek segített a kertészkedésben. Csabi sokat fejlődött: most már nagyon stabilan tartja a fejét-nyakát-vállait, hátról hasra és néha hasról hátra fordul, mindkét irányban, sőt, már kúszni próbál, és nagyon frusztrálja, hogy ez még nem megy neki. Ha mi eszünk, majd' kilesi a szánkból a falatot, és imádja Eriket is. Figyeli, és ha a bátyja megjelenik a színen, egyből jobb kedve lesz.
Remélem, a fenti képektől Nektek is jobb kedvetek lett...

2013. június 25., kedd

259. szín: Balaton


Múlt héten először voltunk négyesben a Balatonnál. Erik nagyon élvezte a vizet (aki egyébként már 3 éves lett :), Csabi még kicsit hidegnek találta. Erősen tiltakozott, amikor bele lógattuk a lábát. Házakat is néztünk, de még az igazit nem találtuk meg. Jó volt kimozdulni a városból!

Csabi jól kipihente az első három hónap fáradalmait :)



2013. június 14., péntek

258. szín: Fordulj, bolha!

Csabi hasra fordult. Hasról hátra már korábban is megfordult párszor, és a hétvégén nagyon sokat küzdött, hogy átforduljon a hasára: egészen a játszószőnyegbe fúrta az arcát. Végül hétfő reggel sikerült neki, akkor a bal keze felé, de most már a jobb keze felé is gyakorolja. Egész nagy fiú, ami abban is megnyilvánul, hogy nem csak alvás közben tudunk sétálni menni, így Erikkel is többet vagyunk a szabadban ebben a nyári időben. Ilyenkor Csabi nézelődik, néha kikéredzkedik a kendőből, vagy szundít kicsit, de szerencsére már nincsenek bömbölős-hazarohanós jeleneteink, meg tudom nyugtatni könnyen akkor is, ha nem itthon vagyunk.
Ennek Erik is nagyon örül, és bár még most is megviseli, hogy sokkal kevesebbet tudunk vele foglalkozni, mint amennyit ő szeretné (azaz napi 24 órát), élvezi, hogy szabadabban tudunk hármasban sétálni, játszóterezni. Igen, játszóterezni, úgy tűnik, a jó idővel Erik is kicsit kezd nyitni a többi gyerek felé. Néha csak nézi őket, ahogy játszanak, de van, hogy beszélget velük (elsősorban kislányokkal). Múltkor pedig a Bikás-parkban levő széles csúszdánál ő játszotta a "rendőr" szerepét, ő indította a gyerekeket: "Vigyázz, kész, rajt!"

Közben folytatjuk a paleo péntekeket. Múlt héten készítettem császármorzsát (kedden), cseresznyés lepényt (péntekre, de csütörtökön már elfogyott a nagy része), mandulás kenyeret, karfiol krémlevest, töltött paprikát, kolbászkrémet. Ma reggelire sajtos-zöldséges ropogós volt házi ketchuppal, ebédre karfiollal rakott csirketorta, előtte tárkonyos raguleves. Ja, és figyel egy kis eperfagyi is a hűtőben.

Készítettem egy menütervező táblázatot magamnak, amit Imi kinyomtatott és lamináltatott a Copy General-nál, hogy hétről hétre újra fel tudjam használni. Ott készült a fenti kép. Erik vette észre, és azt mondta: "Olyan, mintha az autónk lenne!" És tényleg olyan. :)

2013. június 13., csütörtök

257. szín: Árvíz

Vasárnap délután Erikkel megnéztük a Dunát még tetőzés előtt. Én kedd reggel is kiugrottam még pár képet csinálni.
Ahhoz képest, hogy mi volt/van más országokban, mi egész jól megúsztuk. Köszönhetően a sok munkának. Jó volt látni az összefogást az országban, én sajnos személyesen nem tudtam segíteni, mert itthon mindenki lebetegedett :( (már gyógyulnak!)

Vasárnap délután









Kedd reggel








Csabiról és Erikről majd holnap!

2013. május 31., péntek

256. szín: Paleo péntek

Kb. 2-3 hete kezdtük el olvasni Szendi Gábor Paleolit táplálkozás kezdőknek című könyvét. Már korábban is kacérkodtunk a gondolattal, hogy kipróbáljuk a paleolit étrendet, és most, a könyv hatására jutottunk el a tettekig. Reggelire sütöttem paleo-kenyeret és készítettem sárgarépa-krémet. És persze ettünk tarját, kolbászt is. Ebédre sárgarépa-krémleves volt, és spenótos csirke-curry. Uzsonnára muffint sütöttem még szerda este, de abból mára már alig maradt. :) Vacsira a reggeli maradékát ettük.
És hogy mik a tapasztalatok? Nekem ízlett a menü, talán csak a paleo-kenyér volt furcsa. Iminek az ebéd ízlett, de most épp nem érzi magát egészen jól. Azt nem tudjuk, hogy ez a mai menütől vagy a CT-hez megivott kontrasztanyagtól van. Erik kommentje elég egyértelmű volt: "A cici a legjobb!" Nem evett semmiből, úgyhogy legközelebb neki mindenképpen gondoskodni kell egy "B" tervről.
Úgy tervezzük egyébként, hogy egyelőre péntekenként tartunk paleo-napot, közben pedig igyekszünk visszafogni kicsit a finomított cukor, gabona és tejfogyasztást. Hogy Eriknél is nagyobb sikerünk legyen megvettük Mezei Elmira Paleolit finomságok gyerekeknek című könyvét. Majd beszámolunk az eredményekről!

2013. május 27., hétfő

255. szín: Május vége


Már május vége van, de ebben a hónapban nem kényeztettünk el Benneteket a bejegyzésekkel és a képekkel. Most már késő van, így ma sem fogok túl sokat írni, de tegnap eldöntöttem, hogy mindenképpen leírom Nektek, hogy nagyon örülök, hogy anno, amikor Erik megszületett, vettünk egy hordozókendőt és megtanultuk, hogy kell használni. Csabi ugyanis tegnap nem volt túl jó passzban, náthás, köhög, és tüsszög még most is kicsit. Így aztán a napot gyakorlatilag ölben töltötte: hol a karomban cipeltem, hol a hátamon vagy a képen látható kölcsönzött karikás kendőben szundikált. Csak kendőben tudott aludni, mert ha letettem, a köhögés egyből rájött és vagy felébredt rá vagy elaludni sem tudott. Mára már sokkal jobban van, és biztos vagyok benne, hogy sokat segített az is, hogy folyamatosan testközelben tölthette a tegnapi napot.


Eriknek persze hiányoztam is emiatt, ma este így fogalmazta meg közelség iránti vágyát:
"Én csak megláttam a cicit és úgy gondoltam, hogy de jó ennek a Csabinak. Én is akarok szopizni!"

2013. május 7., kedd

254. szín: Együtt

Már régóta töröm a fejem azon, hogy írok egy bejegyzést az együtt- és külön alvás általam tapasztalt előnyeiről és hátrányairól. Nem ígérem, hogy elfogulatlan leszek, tudjátok mind, hogy imádjuk, hogy a gyerkőcök velünk alszanak, de Csabival úgy alakult, hogy egy rövid ideig külön altattuk, így most már le tudom írni azt is, nekem miért nem jön be az a módszer.
Valamikor Csabi 2 hetes kora körül döntöttünk egyébként úgy, hogy ideiglenesen kirakjuk őt a "fészekből". Ennek oka az volt, hogy akkor még nagyon sok tejem volt és éjszaka dőlt is rendesen, így két alkalommal megesett, hogy szegény Csabit félálomban jól "megtömtem", ezért reggel óriásit bukott (szó szerint sugárban jött ki a felesleg). Azért, hogy jobban tudjam kontrollálni, mennyit eszik éjjel, egy időre kiraktuk őt a bölcsőbe, és minden alkalommal, amikor felébredt, kivettem onnan, kivittem a nappaliba és ülve szoptattam.
És akkor nézzük, miért nem jött be nekem ez a módszer. Mire észrevettem, hogy a bölcsőben fekvő gyerkőc éhes, már sírt, és teljesen felébredt, így aztán nem csak a szoptatással telt az idő, hanem előtte meg kellett nyugtatnom, utána pedig vissza kellett altatnom őt. Emiatt mindketten (sőt, volt, hogy mind a négyen) sokkal többet voltunk fönt éjjel, így napközben is fáradtabbak voltunk.
Szerencsére a tejáradat már rég a múlté, így Csabi néhány nap után visszakerült az ágyunkba, és az éjszakáink is nyugodtabbak lettek. Reggelente arra ébredünk, hogy Csabi gagyarászik és vigyorog közöttünk, éjszaka pedig mindig hozzám érinti a kis kezét vagy lábát. Újra félálomban szoptatom éjszaka, és így közben is tudok pihenni. Csabi pedig eszik, alszik és gyarapszik rendesen. Attól sem kell félnem, hogy elfogy a tej, mert az éjszakai szoptatással hosszú távon biztosítva van a megfelelő prolaktin-szint.
Amit még meg szeretnénk oldani, az az, hogy Erik újra velünk alhasson - ha akar - mert érzékelhetően hiányzik neki a testközelség. Nappal is sokkal gyakrabban bújna, mint amennyire a tesó miatt lehetősége van, imádja, ha valamelyik hordozó eszközben magunkra kötjük, de éjszakánként is gyakrabban ébred fel még, mint a Csabi születése előtti időben. Remélem, ha újra mellettem szuszoghat éjszaka, akkor könnyebbek lesznek a nappalaink is.
És a végére néhány adat: Csabi vasárnap volt 2 hónapos, és a mai hivatalos mérlegelésen 6310 g és 60,5 cm lett az eredmény. Nagyon sokat mosolyog, "beszél" és egyre nyugodtabb.