Egy ideje már a forgolódás a téma Eriknél. A sztori ott kezdődik, hogy mivel nem nagyon szeretett hason lenni, én nem erőltettem, így aztán az átlagnál később kezdte el "kinyomni" és jól érezni magát hason. De november eleje óta már ez is egyre jobban megy, és egyre több jel utalt arra, hogy nincs messze már a megfordulás sem. Tegnap végül megtört a jég. Annyira meg akarta fogni Imi kávés csészéjét, hogy nem bírta magát visszafogni és átfordult a hasára. Ezt a műveletet ma legalább ötször megismételte, szóval most már biztosan meg is tanulta a mozdulatsort. Vicces, mert nem a lábát lendíti, és lendületből fordul át (ahogy azt két hete majdnem megcsinálta), hanem erőből csinálja, és a fejét-vállát a padló felé nyomva "húzza át" a súlypontját úgy, hogy végül hason landoljon.Fura dolog ez a mozgásfejlődés. Legalábbis így anyaként. Egyrészt persze aggódok, hogy egészséges-e: figyelem minden apró mozdulatát, nézem a neten, egy átlagos baba meddig jut el ennyi idős korára, mikor "kell aggódni". Másrészt meg tudom, nem lóverseny ez, és minden babának megvan a saját ritmusa. Valahogy a gyerekorvos is ezt a kettősséget erősíti bennem. Mindig kérdezgette - én úgy éreztem, kicsit szemrehányón -, mennyit teszem hasra, meg mondta, hogy tegyem minél többet. De mindig mondta azt is, hogy nagyon ügyes Erik, és legutóbb azt is mondta, lassan már forogni is fog (ez kicsit több, mint 3 hete volt). Aztán beszélgetek más, hasonló korú babák anyukáival is, és "irigykedek", ha egyik-másik gyerek ügyesebb egy-egy dologban Eriknél. Közben meg ahogy nézem Eriket, látom a fejlődését, látom, hogy napról napra egyre kíváncsibb és ez a kíváncsisága hajtja előre, és egyre többet mozog. Imádom figyelni, ahogy mindent megnéz, és tartani, amikor majd' kiugrik a kezemből, hogy elérje a ruhaszárító állványt. Azt hiszem, nekem is és neki is az lesz a legjobb, ha mostantól csak rá figyelek, nem más babákra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése