"A képesség tudata, hogy a látással teremthetek és életben tarthatok valakit, normális esetben - ha az ember nem táltos és nem Ady Endre -, nagyjából ötéves korunkig van velünk. Egy egészen kicsi gyerek meg van győződve arról, hogy amikor az anyja kilép a tekintete köréből, akkor örökre el is tűnik. Nagyon rövid az az idő, ameddig képes fenntartani a varázslatot, az anyja létezésének a tudatát. Viszont hamar megtanulja, hogy ha felsír, ezzel újrateremtheti az anyját, aki ilyenkor - jó esetben - azonnal megjelenik a képben. A sírás tehát az első varázsigénk. Fokozatosan jövünk tisztába azzal, hogy az illető létezik akkor is, amikor mi nem látjuk a saját két szemünkkel." (Feldmár András, A barna tehén fia)A "varázsige" az fontos dolog, arra már érdemes odafigyelni! Mi nagyon figyelünk rá, és Ti?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése