277. szín: Fejlemények

Zajlik az élet, leginkább ovi-fronton. :) Legutóbb nem írtunk róla, de az óvónénik türelmetlenségén felbuzdulva megkerestük a hozzánk legközelebb eső, veszprémi Waldorf ovit, és meg is látogattuk. Nem tudom, ki mennyire ismeri a Waldorf ovikat, de ide a gyerekek nem 3, hanem 4 éves koruk betöltése után kezdenek járni, a hároméveseknek pedig baba-mama csoportokat szervezek, ahol a gyereknek és a szülőknek is lehetőségük nyílik megismerkedni az ovi működésével, szokásaival. Két ilyen foglalkozáson voltunk eddig, idén még egy lesz. Amit eddig tapasztaltunk, az az, hogy egész más (egészségesebb) ételeket kapnak itt a gyerekek, hogy az óvónénik inkább dalokkal, rítusokkal irányítanak, mint szavakkal, hogy a játékok természetes anyagból vannak és a csoportszoba is kicsit otthonosabb, még teakonyha is van bent. Első alkalommal az óvónénik is nagyon kedvesek voltak, másodszorra viszont kicsit szigorúnak kellett lenniük, mert túl sok érdeklődő volt. Így annak érdekében, hogy a 3 évesek tényleg "megtapasztalhassák" az ovit, azokat a gyerekeket, akik kisebbek vagy nagyobbak voltak a "célcsoportnál", kiküldték (természetesen szülővel együtt). Míg Csabival a folyosón várakoztunk (Imi és én felváltva), Vekerdy Tamás egy cikkét olvasgattuk a faliújságon. Talán ez a gondolat jó lehet kedvcsinálónak:

"A fizetős fejlesztők mindig találnak a gyereken fejleszteni valót. De hát senki sem tökéletes mindenben. Miért nem elégedettek a szülők a gyerekeikkel? Miért nem bízunk bennük?

Testileg és lelkileg rendben levő gyereknek nem fejlesztés kell, hanem a fejlődéshez szükséges jó körülmények és az érzelmi biztonság biztosítása. A többi üzlet, mely a szorongó szülők szorongására épít."

Közben az antalfai oviban is történt egy s más. Kedden este (4-től kb. 6-7-ig) Márton napi, lampionos felvonulás volt. Hétfőn mindenki elkészítette a lámpását, és az ovisok, mint manócskák vonultak Szentantalfa, Óbudavár, Szentjakabfa és Balatoncsicsó utcáin. Mindenhol kis harapnivalóval is vártak minket, a nagycsoportosok pedig a felvonulás végén műsort adtak elő. Erik jól érezte magát, lóbálta a kis lámpást, vagy kardozott vele, sétálgatott lelkesen a menettel.
További ovis karrierjét illetően viszont sajnos nem éppen a mi elképzeléseinknek megfelelően haladunk. Az óvónőktől gyakorlatilag ultimátumot kaptunk, hogy ha szeretnénk, hogy Erik ovis legyen idén, akkor jövő héten már csak egyedül lehetne otthagynunk. Ha nem, akkor találkozzunk inkább jövő szeptemberben. Én gondolkodási időt kértem, de most nagyon úgy érzem, Erik még nem készült fel erre. A fenti idézethez kicsit visszakanyarodva: nem hiszem, hogy a fejlődéséhez szükséges érzelmi biztonságot meg tudják adni neki ilyen rövid, felületes ismeretség után. Az óvónők azt mondják, ugyanúgy sírna, ha még két hétig "játszóház-szerűen" járunk hozzájuk együtt, de én erről nem vagyok meggyőződve, és őszintén szólva már kételkedem abban is, hogy nekik van-e arról tapasztalatuk, mi történik, ha valakit hagynak akár 3-4-6 hétig "beszokni". Pénteken beszéljük majd meg, mi legyen, utána tudósítok...

Hogy Csabiról is halljatok, azért leírom, hogy EZER ÖRDÖG ÉS PAKOL! Rosszcsontkodik, már gond nélkül oldalazgat a bútorokba kapaszkodva, és ha valamivel játszani akar, akkor attól sem riad vissza, hogy Erikkel pöröljön érte!