2012. március 10., szombat

185. szín: Kiscsillag

A fent látható lemezt mostanában naponta kétszer háromszor meg kell hallgatnunk. Ugyanis Eriknek ez lett a kedvenc lemeze. Nem épp gyerekdalok vannak rajta, de hát mit lehet tenni ez "fogta" meg :). Mindig sokat hallgattunk vele zenét, de eddig szívesen meghallgatta azt, amit mi raktunk be a lejátszóba. Na ez most megváltozott! Nem lehet meggyőzni arról, hogy másik lemezt is lehet hallgatni, csak ezt akarja. A borító belső oldalán a zenekar tagjai vannak, talán ez alapján "bácsinak" hívja a lemezt. És kitartóan képes keresni, ha megpróbáljuk eldugni előle. Ugyanis mi már kicsit unjuk Zsuzsival, bár jó kis lemez (ajánlom mindenkinek), na de minden nap többször is!
Az első dal a kedvence, az Állnak a férfiak című.

Algás palástban, országalmával
A tengerből kijött egy király
Sörrel kezében, a többiek közé
A bolt elé, a napra áll...

A harmadik sornál mindig nagyon megörül, hogy felismeri a sör szót, és lelkesen mondja nekünk :) Két ital nevét tudja már kimondani: sör és bor. Pedig nem vagyunk valami nagy "alkoholisták".

Hogy mikor fogja megunni, hát én nem tudom...

2012. március 2., péntek

184. szín: Esti mese

Nem Pinokkióról van szó, a kép csak illusztráció. A napokban fényképeztem. Annak örültem, hogy a keleti fekvésű lakásunkba délután is így besüt a nap a szemben lévő ház ablakainak köszönhetően :).
Szóval az esti mese amiről akartam írni. Lefekvés előtt amíg Zsuzsi bepelenkázza Eriket én egy kis árnyjátékkal szoktam szórakoztatni. A földön lévő kislámpa a kezeim árnyékát épp Erik fölé a plafonra rajzolja. Mivel még nem vagyok profi ebben a "szakmában", így a két főszereplő, két kacsa lett, mivel őket a legkönnyebb megformálni a kezünkkel.
Bámulatos, hogy egy kisgyermek, milyen világot képes teremteni maga köré, akár két egyszerű árnyékból is. Annak ellenére, hogy látja is a kezeimet és azt is, hogy én "is" beszélek, néha majd felmászik a plafonra, hogy ő is részt vegyen a történetben! Végül pedig, ha a kacsák elrepülnek Ő is integet nekik :).

2012. február 28., kedd

183. szín: Sárospatak

Hétvégén Sárospatakon jártuk Ilona (Apu nővére) születésnapján. Egy kis képes beszámoló az utazásról és a városról. A bejegyzés végén egy verset is találtok, ezt ott hallottam az előadáson, amit Ilona egyik barátja tartott a születésnap alkalmából.

Odafelé

A vonaton

Vár

Szent Erzsébet Ház

Küzdelem

Ívek

Halló!

Erik szemével a világ (Anya)

Hazafelé

Túrmezei Erzsébet: Fületlen bögre

Ma este elmosogattam éppen nyolcra.
Rakosgattam a bögréket fel a polcra.
Kettő van fületlen, de elölről szépek,
Egészen olyanok, mint a többi épek.

Csak a fületlen részt hátulra kell tenni,
S nem kell azt a hibát úgy szemügyre venni.
Most eszembe jutott sok felebarátom,
Hogyha képletesen fületlennek látom,

Úgy teszem-e őket életem polcára,
hogy ne lássunk mindig arra a hibára?
Hanem csak a szépre, hanem csak a jóra,
Mert (csak ha így térek egyszer nyugovóra)

Akkor tesz el az igazságos Isten?
Ahogy a bögréket rakosgattam itt lenn ?
A mennyei polcra nagy irgalmú szemmel
Hátrafelé az én letörött fülemmel.


2012. február 23., csütörtök

182. szín: Tavasz

A tavasz kezdetét egy családi megfázással "ünnepeltük", ezért most már jó pár hete nagyon keveset mozdultunk ki a lakásból. Szerencsére tegnapra már Erik is és én is egész jól voltunk, így az utóbbi két napban élvezzük a kezdődő tavasz örömeit. Sokat sétálunk (Erik is most már majdnem ugyanannyit sétál, mint amennyit a hátamon utazik), és járunk újra játszótérre is. Ma a délelőtti bolt-túra mellett délután is voltunk kint, 1,5-2 órát. Ábellel és Mónival játszótereztünk, készült is a fiúkról egy klassz fotó. Hazafelé - amikor már Imi is csatlakozott hozzánk - Erik megismerkedett egy kétéves kislánnyal. Vagyis inkább a kislány ismerkedett meg vele, odament hozzá, és közvetlen közelről az arcába nézett. Kisfiunk erre azzal reagált, hogy az ujját (a sajátját) a szájába vette. :) Aztán, amikor a kislány elszalad, és mondta, hogy kisfiú, szaladj Te is, Eriket nem kellett nógatni, a kislány után szaladt. Nagyon édes ahogy fut: szanaszét dobálja a lábait, úgy kacsázik.

2012. február 14., kedd

181. szín: Beszélgetések

Az utóbbi egy-két hétben Erik egyre többet dumál és egyre jobban megérteti magát. Több szót elejétől a végéig kimond (az eddigi anya-apa-autó-ott készleten felül például: konyha, papa, mama, lámpa, tejci, gól, kuka, kaka, kapa, ami főnév és ige egyben, kalapács, kalapálni :), és majdnem minden szónak mondja az első szótagját. Így például a "ga" itthon a gardróbot, Kőszárhegyen a garázst jelenti. Visszatérve a "gól" szóra, ez alatt még nem a gólt, hanem a focit érti. Ha focimeccset lát a tv-ben, egyből mondja is, hogy Góóóól! De ő is szokott focizni, és szól Iminek, ha játszani szeretne: a labdát leteszi a lábához és/ vagy mondja, hogy gól. :) Nagyon édi. :) A "mama" szónak is két jelentése van. A nagymama mellett, a képen látható magnót is jelenti, amit elalvás közben szokott hallgatni Erik.

2012. február 7., kedd

180. szín: Tél

Február elején megérkezett a tél! Erik még csak a jó oldalát nézi, mint mindennek :)



2012. február 2., csütörtök

179. szín: Tanulás

Imi után én is elkezdtem olvasni Vekerdy Tamás "Érzelmi biztonság" című könyvét. Az ő véleménye szerint a gyerekeket nem kell fejleszteni, mert ha hagyjuk őket, akkor fejlődnek maguktól is. Csak megfelelő hátteret kell biztosítani (érzelmi biztonságot nyújtani) nekik a fejlődéshez. És hogy hogyan tanulnak? Megfigyeléssel és utánzással. Mindent. :)
Erre legutóbb vasárnap láttunk példát Eriktől: Imi a szombaton vásárolt piros komódot szerelte össze, Erik pedig segített neki. Pontosan megfigyelte, Imi melyik lyukba, milyen típusú tiplit, csavart vagy szeget helyez, és milyen eszközzel "kezeli". Miután ezt jól elleste, a legalább tízféle tipli, csavar és szeg közül kiválasztotta pontosan ugyanazt, amit Imi, behelyezte a megfelelő lyukba, és addig nem nyugodott, míg Imi oda nem adta neki a csavarhúzót vagy kalapácsot majd boldogan csavart, kalapált, ahogy csak bírt! Én közben főztem, de sokszor bekukucskáltam hozzájuk a nappaliba, nem tudtam elszakadni ettől a látványtól. :)