Már régóta meg akarom írni ezt a bejegyzést, csak olyan gyorsan telnek a napok :( De most hozzá kezdek, egy foci meccs szünetében :)Ami a címet illeti, az Nick Hornby egyik regényének címe, ami nekem különösen kedves, hiszen egy Arsenal szurkolóról szól. A film változatát még kint láttuk Londonban és most kezdtem el olvasni a regényt. Ami nagyon jól ábrázolja "a szurkoló" lelkivilágát.
Egy kis részlet: "A Swindon elleni meccs után rájöttem, hogy a hűség, legalábbis a futballban, nem morális választás kérdése, mint a bátorság vagy a szívesség; inkább hasonlít szemölcsre vagy púpra, az ember semmiképpen sem szabadulhat tőle. A házasság véletlenül sem lehet ennyire szilárd - egy Arsenal-szurkolónak a világért sem jutna eszébe elsompolyogni a Tottenhamhez egy kis házasságon kívüli kalandért és élvezetért, s bár a válás lehetősége fennáll (az ember egyszerűen nem jár többé meccsre, ha annyira rosszul megy a csapatnak), ki van zárva, hogy utána egy másik csapat csábítsa el. Az elmúlt huszonhárom év során sokszor előfordult, hogy a szerződésem apró betűs részét böngésztem, hátha van mód kiszállni, de most már tudom, hogy úgysincs. Minden megalázó vereséget (Swindon, Tranmere, York,...) türelemmel, lelkierővel és elnéző szeretettel kell viselni;..."
Hát így van ez. Én még csak 17 éve szurkolok a Fradinak, de a fentieket meg tudom erősíteni. Amikor a csapatot száműzték a másod osztályba, akkor inkább mentem megnézni a Makót vagy a Baktalórántházát, de mégis csak a saját csapatomnak szurkoltam. Az első meccsem 1993-ban volt az Üllői úton Fradi-Vasas 5:1. Most is előttem van egy-két jelenet. Az élményeimről oldalakat írhatnék, de inkább nem untatlak titeket :).
Még annyit, hogy ez a szurkolás dolog azt hiszem akkor dől el, ha az ember kimegy egy stadionba, így volt ez a Lazioval Olaszországban és az Arsenallal (link 3:15) Londonban. Nincs vissza út, de így van ez jól...
Hogy a linkeket nézve miért ráz a hideg, hát én nem tudom... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése