83. szín: Hétköznapok és hétvégék

Még amikor Erik a pocakomban volt, egy időben sokan kérdeztétek, mit csinálok egész nap itthon. Gondoltam, most is leírom, hogyan telnek a napjaink. Ami a legviccesebb, hogy a hétköznapok és a hétvégék most nem attól mások, hogy korán kell-e kelni vagy lehet aludni sokáig (szerencsére Erik minden nap fél 9 körül ébred csak). A legnagyobb különbség számomra abban van, hogy Imi mennyi időt tud velünk tölteni, és hogy milyen messze merészkedünk a "bázistól". Most szombaton például fodrásznál voltunk (igen, végre rendbe tetettem a hajam!), aztán meglátogattuk Nagyapát (Imi nagypapáját) a kórházban. Vasárnap elmentünk az Ikeába és a Kikába körülnézni. Olyan kiságyat kerestünk, amit hozzá lehet illeszteni a mi ágyunkhoz - talán sikerült megtalálni, amire szükségünk van, majd egy másik bejegyzésben egyszer beszámolunk erről is.
A hétköznapjaink ennél egyformábbak (de azért nem unalmasak!). Erik általában délelőtt alszik egy órát, aztán délután még kettőt és jó esetben fürdés előtt is még egyet. Amíg csak előre kötöttem őt, addig a sétát és a bevásárlást, meg minden egyéb kinti programot az ő alvásideje alatt tudtam megoldani, mert a kendőben így leginkább aludni szeretett. Most, hogy a csípőmön hordozom már tud nézelődni, és nagyon élvezi is. Szóval így most sokkal könnyebb a dolgom, ma például bementünk a Móriczra kötőtűt venni, meg a postán átvenni egy levelet. Hétköznap Mónival és kisfiával, Ábellel sokszor találkozunk, együtt szoktunk sétálni. Közös napot is szoktunk rendezni, amikor együtt főzünk és játszunk a kicsikkel. Járunk jógázni is (bár az elmúlt két héten nem voltunk, és most sem megyünk, mert Anyuéknál leszünk Kőszárhegyen). Hű, csak ennyi? Így leírva azért ez elég unalmasnak hangzik, de higgyétek el, Erikkel nem lehet unatkozni. Na meg aztán most, hogy már ilyen nagy fiú, igyekszem többet kimozdulni majd - és beszámolok róla itt is. :)
Ő egyébként egyre édesebb. Sokat dumál még mindig, szerintem R2-D2-val (a Csillagok háborújában szereplő droiddal, "Ártudítu"-val) egész jól megértenék egymást. Néha az az érzésem, hogy amikor énekelek neki, velem együtt énekel. Hason még nem nyomja ki magát, de egyre jobban bírja a hason fekvést - különösen, ha a tévével szemben sikerül hasra tenni. Háton fekve a játékaiért és a kajáért oldalra fordul (még mindig a gyertyás technikával), és emelgeti a csípőjét, meg oldalra-felfelé nézeget amikből egyszer majd a hasra fordulás lesz talán. Most már megkülönböztet minket azoktól, akiket ritkábban lát, és ha védtelennek érzi magát, megijed az idegenektől. Szerencsére ha ilyenkor el is kámpicsorodik, gyorsan megnyugszik az ölemben, és innen, biztonságból azért kicsit bátrabban ismerkedik.
Hát, így vagyunk mi hétköznapokon és hétvégéken. :)